Bemutatkozás

Tislér Diána vagyok. 2016 májusa óta egyéni vállalkozásban vezetek túrákat a Fertő-tájon és Hanságban. 2013-ban jöttem erre a vidékre, a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban kezdtem itteni munkámat. Egyébként pedig a Bakonyban nőttem fel. Sokan kérdezték már, hogy hogyan tudtam ott hagyni a Bakony „hegyeit”, erdőségeit, szurdokait, a Cuha patak völgyét…

Én úgy gondolom, hogy a világunk ajándék számunkra, és akármerre is megyünk mindenhol megtalálhatjuk a természet szépségeit.

Szüleim korán elültették bennem a természet iránti szeretetet, sokat barangoltunk a Bakony erdeiben. Igazából “Észak-nyugat dunántúlinak” tartom magam.

Egyik nagyanyám balatoni volt, rajongott a virágok iránt; imádta a minden évben visszatérő fecskéit, akiket akár a vízisiklótól is megóvott. Nagyapám mivel – családunk utolsó – földet művelő parasztembere volt, sokat volt kinn a földeken. Édesapám így nőtt fel és lett a vadak őre a Bakonyban. Ő az az ember, aki abban segített, hogy ne csak egyféle „szemüvegen” át nézzem a természeti világunkat érő emberi hatásokat.

Édesanyám rábaközi, aki megmutatta nekem: a természet akkor is szép és szerethető, ha „csak” síkvidéken terül el. Ő -egyébként szakács, mindkét nagyanyámmal egyetemben- fantasztikus ételei formálták ízlésemet, és megmutatta mit is értünk a „finom” fogalom alatt. Így merem ajánlani azokat (!) az éttermeket, amelyek szerintem -valóban minőségi – helyi hagyományokat követő étkeikkel várják vendégeiket itt a Fertő-tájon.

Fontosnak tartom a családi gyökereimet, és máig is úgy vallom nem lennék most a természet álhatatos szószólója, ha nem neveltek volna érzékennyé a természet iránt. Szerintem ez nagyon fontos, hogy a mai gyerekeket már kis gyerek kortól kezdve a természet védelmére neveljék. Én –mint túravezető- már csak a következő „tanító” vagyok, aki arra épít, ami már el van ültetve. De ha nem lenne elültetve – kihívás számomra- és megpróbálom felnyitni azokat a szemeket!

Szószólónak, közvetítőnek tartom magam a laikusok és a tudományos munkát végzők között. Igazából „tolmács” vagyok  Szeretem a munkám, mert mindig más, változatos! Folyamatosan oktat, tanít a természet! A munkám a hivatásom.

Ha jól tudom én vagyok az első aki az osztrák nemzeti parknál elvégezte, és jó minősítésű vizsgával zárta az általuk szervezett túravezetői tanfolyamot. Így a határ mindkét oldalán hivatalosan vezetek túrákat. Magyar és német nyelven egyaránt. Nem véletlen lett a vállalkozásom szlogenje, hogy : „ a természet nem ismer határokat!”. Nem számít semmi mesterséges határ: a természet „nevetve” átlép rajta.

Jó kapcsolatot ápolok a határon átnyúló nemzeti parkokkal, szállásadókkal, éttermekkel illetve egyéb szolgáltatókkal, programadókkal.

Úgy vélem közös a célunk: a táj vendégeinek és helyi lakosainak megmutatni milyen gyönyörű a természeti világunk és hagyományaink.

Sok szeretettel várok mindenkit programjaimon!

Tanulmányaim:

1998-2002 Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

2002-2003 Önkéntes Diakóniai Év Németországban, egy erdőóvodában

2003-2005 NYME –Közgazdaságtudományi Tanszék, Idegenforglami szakmenedzser Sopron

2005-2009 NYME- Erdőmérnöki Tanszék, Természetvédelmi mérnök

2009-2013 Idegenforgalomban dolgoztam- pincér-recepciós -animátor- Ausztria/Tirol

2013-2014 Fertő-Hanság Nemzeti Park, Ökopedagógiai és Turisztikai Osztály

2015 Neusiedler See-Seewinkel Nationalpark, Ausztria, túravezetői tanfolyam

2016- egyéni vállalkozó